Címlap
Félelem nélkül Szabadkán PDF Nyomtatás E-mail
2009. február 16. hétfő, 01:45
akis2006_febru_aacute_rj_012.jpgTavaly beszélgettem Dr. Kovács Ferenccel arról, hogy a kosárlabda- és röplabdaiskola indítás mellett még milyen jó dolgok vannak még, amikkel a fiatalokat meg tudjuk védeni a rájuk leselkedő veszélyektől. A beszélgetésnek az lett a vége, hogy Szabadkán gyermekkori osztályfőnökét, Kiss Dezsőt is sikerült megfertőznie az éjszakai pingponggal. Dezső közel a 60. évéhez, súlyos betegen elkezdte a szervezést, és ma már ott tartunk, hogy Szabadkán és környékén már 3(!) helyen lehet minden hétvégén a Holdsugár-program keretén belül pingpongozni.
Érdekességként annyit, hogy ezen a vidéken a sporthoz másképpen állnak az emberek, és rengeteg helyen lehet pingpongozni is magán klubokban, fizetős egyesületekben. Ez a társaság annyira megijedt ettől a kezdeményezéstől, hogy megfenyegették a szervezőt, sőt, figyelmeztetésül a biciklijét ellopták. A jövőt úgy tudom elképzelni, hogy ezeket a klubokat fel kell kérni az éjszakai pingpong támogatására, és talán az innen kikerülő fiatalok náluk folytatják a sportot. Ha felismerik ezt, akkor talán nem konkurenciát látnak az éjszakai sportban, hanem utánpótlásbázist.
a2006_febru_aacute_rj_007.jpga2006_febru_aacute_rj_006.jpg












2006. május 19-én Szabadkára kapott meghívást a Magyarországi Éjféli Sportbajnokság Egyesület. Bár a cím ellentmond az előzőekben leírtakkal, nagyon nagy élmény volt ez az utazás. A médiában sokszor lehetett olvasni, arról hogy magyar nemzetiségű fiatalokat vertek meg, ezért bevallom, félve léptem át a határt, és megérkezésünkkor halkan kérdeztem meg, hogy lehet-e itt magyarul beszélni. Természetesen kinevettek ezért, és többekhez hasonlóan az iskola igazgatója is azt mondta -magyarul-, hogy nagyon marginális ez a probléma, és ritkán fordul elő ilyen eset. A szerbek jó viszonyban vannak a magyarokkal, és ennek a problémának a felfújása csak néhány körnek az érdeke.
a2006_febru_aacute_rj_010.jpga2006_febru_aacute_rj_001.jpg












A bajnokság is nagyon figyelmesen volt megrendezve. Minden megnyitó beszéd, hozzászólás, megjegyzés le lett fordítva szerbre is és magyarra is, bár lehet, hogy csak én voltam az egész teremben, aki nem tudott szerbül, de ebben az ügyben nagyon körültekintőek az itt lakók. Arra is figyeltek a szervezők, hogy a kisorsolásra kerülő kerékpárt elsőnek húzták ki, és a többi ajándékot csak utána, nehogy azok, akiket előbb húztak ki, szomorúak legyenek, hogy a bicikliről lemaradnak. A kerékpárt végül is egy 10 éves fiú nyerte, akinek másnap volt a születésnapja, a kezdetek óta lejár a klubba. Amikor elhangzott a neve, nem akarta elhinni, ég felé tartott kézzel állt és azt hittem, örömében elájul. Ennél jobb helyre talán nem is kerülhetett volna a fődíj.

Szeretnék köszönetet mondani Dr. Kovács Ferenc fogorvosnak, aki az ötletet - és ezen a napon minket is - szállította Szabadkára, Kiss Dezsőnek aki megvalósította, Andrija Romicnak, aki a szabadkai önkormányzatot meggyőzte, hogy ez egy jó kezdeményezés, Ivanovic Erzsébetnek a szabadkai Műszaki Iskola www.tehnickaskolasubotica.edu.yu igazgatónőjének, hogy beengedte az iskolájába ezt a programot, és Csákány Ildikónak aki támogatja a fiatalokat sporteszközökkel és pizzával. www.bosscaffe.com.

Utóbbi helyet nagyon tudom ajánlani annak, aki Szabadkára látogat!

Jakab Péter
MÉSE elnök
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
 
 

dr. Faragó Sándor (pingpongdoki) 1945-2008

IMGP0017.JPG

Belépés



Hírlevél

Jelenleg nincs elérhető lista.

Ki olvas minket

Oldalainkat 27 vendég böngészi

Eseménynaptár

augusztus 2010
V H K SZ CS P SZ
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Facebook

Hirdetés