Címlap Szentendre Az első hó az évzáró bulin esett le
Az első hó az évzáró bulin esett le PDF Nyomtatás E-mail
      Hősnek érezhették magukat azok a csapatok, akik a hó, fagy, csúszós utak ellenére vállalták az utat, és részt vettek a szentendrei évzáró bajnokságon. Jó hangulatú, jól szervezett pörgő meccsek voltak, tegyük hozzá, hogy Jakab Péternek könnyebb dolga volt mint a salgótarjániaknak, hiszen feleannyi résztvevő jutott kétszer annyi asztalra. Foci nem volt, helyette a helyi specialitás, az éjszakai kosár dübörgött. A szentendrei önkormányzat hagyományosan támogatja az éjszakai pingpongot, most is meglátogatott bennünket Miakich Gábor polgármester és a művelődési iroda vezetője is.

Jakab Péter összefoglalója:

Idén utoljára jöttek össze az éjszakai sportolók. A rossz idő ellenére megjelentek Újpestről, Csömörről, Salgótarjánból és Zagyvarónáról. Két héttel ezelőtt Salgótarjánban volt egy országos verseny, amin Fodor István 2. helyezést ért el, és a az itteni versenyen jó alkalom lett volna arra, hogy visszavágjon, de Szentendrén elindult Fodor Zoltán is, aki verhetetlennek bizonyult. A 16 év alattiak versenyét Pintér Zsolt nyerte, a lányok versenyét Litkei Angéla nyerte. A csócsót a Dóra Attila - Nádray Gábor páros nyerte.

A következő éjszaki sportolási lehetőség 2005. január 7-én pénteken a Barcsay Jenő Általános Iskolában lesz este 8 és éjfél között.

 

 

 
 

dr. Faragó Sándor (pingpongdoki) 1945-2008

doki9.jpg

Belépés



Hírlevél

Jelenleg nincs elérhető lista.

Eseménynaptár

szeptember 2010
V H K SZ CS P SZ
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Facebook

Hirdetés