|
Bp.-Rákosmente
|
|
Végre megtudhatunk valamit a nyári élményekről! Az alábbiakban a táborokról szóló beszámolókat olvashatjátok, először a Rákosmente klub kenutúrájáról. Minden este tüzet gyújtottunk, hogy a napközbeni szendvicseket felválthassák a melegíthető konzervek s a sütögetnivalók (virsli, szalonna, hagyma). A tűz körül nagyon jókat lehetett beszélgetni, minden este elmesélte mindenki a napi élményét, melyek nagyon változatosak voltak. Kit a táj, kit a madarak, állatok ihlettek meg aznap, de volt, aki a kenulapáttal való küzdelmeit élte meg legnagyobb élménynek.
2007. augusztus 14-én indult a Rákosmente Éjszakai Sportklub 12 „kiváltságos” tagja kenutúrára. Az utazás autóval és vonattal történt Gyulára, a kenu start helyre. A kora délutáni órákban megnéztük a város szépségeit, a várat, a belvárosi részt. Majd csomagok nélkül elindult a csapat ismerkedni a Körössel, s elérni az első táborhelyet a Szanazugi campinget, mely kb. 5 km-re van Gyulától. (A csomagjainkat a kenukat kölcsönző testnevelő tanár szállította a campingbe, mely nagy segítség volt, hisz így elsőre egyszerűbb volt csomagok nélkül elsajátítani a kenuzás fortélyait.) Majd következett a sátorállítás, fürdés, s a jól megérdemelt közös vacsora.
A szerda délelőtt nagy kihívása volt, hogy már csomagokkal együtt vízre bocsátani a kenukat, s kettesével nekiindulni az aznapi távnak. A napsütéses, laza kenuzást ezen a napon a békési duzzasztó gát tette izgalmassá, ahol is a csomagokat ismét csak ki és be kellett pakolni, hisz még a kenukat is át kellett cipelni a zsilipen.
Csütörtök estére eljutottunk Köröstarcsára, ahol szállást verve a pénteki napot is töltöttük. Így volt időnk fagyizni, a tájházat megnézni, kicsit ismerkedni Magyarország eme vidékének szépségeivel, múltjával. Péntek délután kenuversenyt rendeztünk, hisz eddigre már igazán profi lett a csapat.
Szombaton ismét kicsit húzósabb napunk lett, mert egészen Gyomáig kenuztunk, bár terveink szerint szerettünk volna tábort verni a Kettős Körös és a Sebes Körös találkozásánál, de nem találtunk táborépítésre megfelelő helyet. A „helyiek”, a horgászok is inkább azt ajánlották, hogy húzzunk bele egy kicsit, és inkább menjünk el egész Gyomáig. Úgyhogy ezen az estén igencsak jólesett a vacsora. S a sátrakat is már szürkületben állítottuk fel. Így a vasárnapot is Gyomán töltöttük, ki pihenéssel, ki kenuzással a környéken, de a szabad strand is nagyon népszerű volt. Az utolsó este vacsorája volt a legváltozatosabb és a legbőségesebb is, hisz ekkor került elő minden aranytartalék.
Az időjárás is tartogatott meglepetést az utolsó éjjelre, hisz az eddig szerencsésen megúszott eső, vihar utolért minket. Külön élmény volt a vihar, de azért senki nem bánta másnap reggel, hogy a vizes sátrakat, eszközöket már csak otthon kell kicsomagolnia. Úgyhogy még jobban tudtuk értékelni a hétvégére kicsit már soknak tűnő napsütést.
Minden este tüzet gyújtottunk, hogy a napközbeni szendvicseket felválthassák a melegíthető konzervek s a sütögetnivalók (virsli, szalonna, hagyma). S a tűz körül nagyon jókat lehetett beszélgetni, minden este elmesélte mindenki a napi élményét, melyek nagyon változatosak voltak. Kit a táj, kit a madarak, állatok ihlettek meg aznap, de volt, aki a kenulapáttal való küzdelmeit élte meg legnagyobb élménynek.
20-án hétfőn reggel indultunk haza, csokibarnán, tele élménnyel. S annyira jól összejött a csapat, hogy záró-levezető programnak este együtt néztük meg a tűzijátékot Budapesten.
|
|
Rákosmente - Budapest XVII. ker. |
|
|
|
2005. február 4-én nyitott a klub, a Rákosmente Testedző Kör Tornatermében. Sportolási lehetőségek: pingpong, foci, darts. A sport mellett zsíros kenyeres- teás klubszobai élet is működik hétről-hétre, ahol enyhíteni lehet az éhséget, szomjúságot, és jókat lehet beszélgetni.
| |
|
Nagy örömmel indultunk neki az új évnek. Bizakodunk abban, hogy ebben az évben minél többször találkozhatunk a fiatalokkal. Az első klub alkalom előtt összeültünk vezetők, hogy tervezzünk, áttekintsük az előttünk álló feladatokat. Havonta rendszeresen találkozunk vezetők ilyen megbeszéléseken.
A januári klubesték alatt többször szóba kerültek az elmúlt ünnepek, s hogy mennyire hiányzott már a klub.
Úgy tűnik zökkenőmentes a Rákosmenti Testedző Körrel a kapcsolatunk, továbbra is tudjuk tőlük bérelni a termet hétről-hétre 2000 Ft/óra terembérleti díj fejében. Ez az összeg elég megterhelő klubunknak, de örülünk, hogy a MÉSE segít ebben nekünk.
A srácok nagy erőket bedobva készültek a péceli pingpongbajnokságra, ahová páran el tudtunk menni. Bár helyezést nem értünk el, de ez nem csüggesztette őket, sőt inkább motiválta őket a még intenzívebb gyakorlásra.
Bár néha ez nem is olyan könnyű, hisz egy teremben vagyunk kénytelenek pingpongozni. a focisokkal. Mindennek van előnye és hátránya is. Kicsit jobban kell egymásra vigyázni, de jó hatással vannak egymásra a sportágak, hisz a meccsek szünetében az ”én csak focizni jöttem” srácok is ütőt ragadnak. S egyre inkább népszerű a klub a lányok között is, ők is eljönnek pingpongozni.
A létszám februárra ismét meghaladta az esténkénti 40 főt, kicsit már szűkösen voltunk a tornateremben. De ez méginkább fellendítette a klubszobai életet. Az oly népszerű zsíros kenyér, tea és a meglepetésszerű egyéb finomságok mellett nagyon jó beszélgetések alakultak ki. Hisz mivel többen voltak, egy-egy csapat kicsit többet várt a következő meccsére, s jó volt elütni az időt a klubhelyiségben.
Februárt áthatotta a márciusra halasztott (fiúk kérésére) focibajnokságra készülés. Csapatok verbuválódtak, akik amennyire tehették péntekről-péntekre együtt készültek a megmérettetésre A tavaszi bajnokságot 3 péntek este alatt tudtuk lebonyolítani, annyi csapat jelentkezett. Ilyenkor érezzük azt, hogy mennyire be vagyunk korlátozva időben. A péntek esték is nagyon hamar eltelnek, de egy-egy nagyobb rendezvény kapcsán méginkább előjön ez.
Nem gondoltuk volna, hogy a serleg, az oklevelek és sportszeletek ennyire sokat jelentenek a srácoknak. A gólkirályunk is a nyertes csapatból került ki. A tavasz nagyon hamar eltelt. S azt vettük észre, hogy a srácok lelkesedése hétről-hétre egyre nő. Azt figyeltük meg, hogy ha egy este is elmaradt rajtunk kívül álló okok miatt igen csak nagy sajnálattal vették tudomásul. Ilyenkor lehetőséget teremtettünk arra, hogy a Péceli Klubba átlátogathassanak. A péceliekkel nagyon jó a kapcsolatunk, szervezetten is, de egyénileg is van átjárás a két klub között, ezt főként elősegíti a két klub helyi közelség
Júniusban és egész nyáron is folyamatosan működött a klub. A nagy hőség sem riasztotta el a fiatalokat, pedig néha igencsak 30 fok feletti volt a hőmérséklet a teremben. S mindamellett, hogy a jó időben bőven akad lehetőség a szabadban is sportolni, a klub teljes gőzzel üzemelt. Péntekenként 21.00-24.00 óráig mindig nyitva volt a klub, pingpongozhattak, focizhattak, kártyázhattak a fiatalok.
Köszönjük ehhez a MÉSE anyagi segítségét! |
|
|
|
|
|
|
|
dr. Faragó Sándor (pingpongdoki) 1945-2008
Hírlevél
Jelenleg nincs elérhető lista.
|