|
A Mátra déli lábánál Gyöngyöstõl keletre, a Sár-hegy lejtõjén, illetve a Bene-patak völgyében fekszik a település. A gyermek és családvédelem jegyében a különböző szociális és nem szociális tevékenységek képviselői összefogtak és Védőháló névvel szervezetet alakítottak, melynek lényege, hogy a községben élő, problémás vagy éppen problémával küszködő családokat, gyermekeket segítsék.
Sajnos Magyarországon a szabadidő szervezett, kulturált eltöltéséhez szükséges feltételek csak a nagyobb városokban adottak. Vidéken a nyári hónapokban a sport, a túrázás, a természetjárás az, ami alternatívát nyújthat. A téli hónapokban azonban igen nagy gondot jelent, hogy fiataljaink hová is mehetnének.
Bár egyre több alkalmi rendezvényt próbálunk szervezni, rendszeres szórakozási lehetőséget az utóbbbi időkig nem tudtunk nyújtani. Így a fiatalok számára legtöbbször egyetlen alternatívaként maradt valamelyik helyi kocsma, ahol igen könnyen eshetnek az alkohol vagy éppen a kábítószer csapdájába.
Ezt kiküszöbölendő a Védőháló valamint Abasár község Önkormányzata 2004 júliusában olyan éjszakai klubot hozott létre, amely a fiatalok számára egyfajta drogmentes gyűjtőhelyként szolgál. A klub a volt napközi épületében található. Itt hoztunk létre egy olyan helyiséget, amely minden pénteken este 7 órától, egészen hajnali 4-ig nyitva tart. A klubban hozzáértő felügyelet mellett alkalom nyílik asztaliteniszezésre, csocsózásra vagy éppen egy kis beszélgetésre is. A közösségépítő jelleggel létrehozott klubot az első időkben a helyi általános iskolások látogatták. A közelmúlttól kezdve azonban velük párhuzamosan megjelent a helyi kamasztársadalom is. Sőt, a kezdeményezés elindítói meglepődve konstatálták: a huszonévesek között is nagy az igény a működtetésre.
Jelentős drogprevenciós tevékenységet végzünk, a klub teljesen drogmentes. Sőt gyakran kérünk szakmai segítséget a gyöngyösi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkatársaitól is. A klub tehát elsődleges célját 100 százalékban betöltötte.
A szervezők azonban szeretnék továbbfejleszteni. A részvevőket már a kezdetektől egy kis zsíros kenyérrel, teával vártuk minden alkalommal. Célunk az esélyegyenlőség megteremtés, valamint a nehezebb sorsú gyermekek csoportba illesztése foglalkozások, beszélgetések, felvilágosítások segítségével. A továbbiakban a péntek esti klubok mellett kirándulásokat, esti tábortüzes találkozókat is tervezünk, de felmerült a lehetősége annak, hogy a gyermekek időről időre kilátogathassanak a helyi lovas farmra is.
Abasár község Önkormányzata az elmúlt esztendőben már mintegy 30 000 forint értékben eszközbeszerzést hajtott végre, így a klubban több pingpong asztal, társasjátékok(Activity, Monopoly, stb.) és csocsó asztal, darts is található. A terem közüzemi költségeit is a helyi vezetés állja, sőt sikerült minimális tiszteletdíjat is kigazdálkodni a klubot működtető helyi pedagógusoknak, fiataloknak. Mindez azonban az étel biztosításával együtt olyan terhet jelent, amelyet az önkormányzat hosszú távon nem tud vállalni.
Klubvezető: Búzás Szilvia Tel. 06-20-485-3518
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|