Címlap Berettyószentmárton
Berettyószentmárton
Berettyószentmárton PDF Nyomtatás E-mail
    

Berettyószentmárton igazából nincs is, a valaha önálló falu Berettyóújfaluval egyesült. A település lakói az átmeneti, köztes életforma összes hátrányát „élvezhetik”, a hagyományos falusi élet megszűnt, az elköltözések, keveredések miatt a városokra jellemző gyökértelen lét a jellemző, de a városi, polgári értékek sem épültek még be az emberek életébe. A református egyház próbálkozik itt is péntekenként az éjszakai pingponggal, és ezen keresztül (is) a közösségépítéssel, még nem tudni, milyen eredménnyel, mert a klub csak 2004. októberében indult el.

Most még a gyülekezet vonzáskörzetébe tartozó fiatalok járnak, pedig itt igazán nagy szükség lenne közösségi eseményekre, rengeteg a gyökértelen, helyét nem találó fiatal. Sajnos, az adottságok sem olyan jók, mint másutt, egy elég kicsi szobát tudnak csak átalakítani péntek esténként sportolásra alkalmas teremmé, mindössze egy asztal fér el. Ám, mint tudjuk nem a hely a meghatározó, a Holdsugár történetében több olyan példa is, akad, amikor rossz körülmények között induló klubok pezsgő éjszakai életet hoztak létre maguk körül.

Molnár Csaba, lelkész Berettyóújfalu Puskin u. 29.

Tel. 06-54-401-624

06-30-638-41-45

 


 

dr. Faragó Sándor (pingpongdoki) 1945-2008

4_k.jpg

Belépés



Hírlevél

Jelenleg nincs elérhető lista.

Eseménynaptár

szeptember 2010
V H K SZ CS P SZ
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Facebook

Hirdetés