|
Egy hely, ahol a gyermekek apraja-nagyja békésen megfér egymás mellett
Egy különleges oldaláról szeretném most cikkemben megközelíteni a MÉSE klubbok működésének jelentőségét. Olyan világban élünk, ahol természetes, ha egyik ember bántja a másikat, természetes, ha gyanakodva nézik (méregetik) egymást felnőttek és sajnos gyermkeke egyaránt. Természet ellenes azonban, ha valaki segítő kezet nyújt a gyengébb felé, természetellenes, hogy lehet békességben élni egymás mellett, nem ellenség a másik és nem azzal vagyok több, amit másoktól megszerzek.
Néhány ping-pong asztal, csócsó és biliárd asztal, egy-egy terem és lehetőség nyílik arra, hogy kicsit másképp lássuk a világot. Nem reménytelen minden. Ezek a fiatalok bele nőttek ebbe az elidegenedett világba, de van még kiút. Csak kell hogy legyenek, akik mernek segítő kezet nyújtani az ellenségeskedés mocsarában vergődő embereknek.
Öröm látni, hogy nem ellenségek állnak egymással szemben, sőt a nagyok vigyázóivá, őrizőivé lesznek a kissebbeknek. Helyi játék során, kisebb versenyeken, és jó látni, hogy még ha a feszültség kicsit élesebb is, de a nagyobb rendezvényeken is tudunk egymásért és nem egymás ellen lenni.
Kiegészülve mindez a templom közelségével, Isten közelségével.

"Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek: nem úgy adom n néktek, a mint a világ adja." Jn 14,27
|