Címlap Csonkapapi
Csonkapapi
Csonkapapi (Kárpátalja) PDF Nyomtatás E-mail
    

A határon túli magyar települések Jenei Zoltán ref. lelkész áldozatos munkájának köszönhetően kapcsolódhattak be a Holdsugár munkájába.

 

 

A 2001. december 9-én megalapított Csonkapapi MÉSE Klub folyamatosan, eredményesen működik. Rendszeresen vannak MÉSE versenyek szerdán, pénteken és szombaton - két helyszínen: az egyházközség Ifjúsági Házában és az általános iskola tornatermében. A részvevő fiatalok létszáma 50-60 fő. A fiatalok öt csoportba tagolódnak, nem kifejezetten életkor szerint, hanem inkább a játéktudás szintje alapján.

A klubvezető: Cseresznye Albert református lelkész. A versenyek levezető elnöke: Pacuk Sándor testnevelő tanár.

Ukrajna, Csonkapapi-UA90221, Fő utca 6 Cseresznye Albert 00380-3141-66237, 20-351-05-92

 

 

 

 

 

 

 

A lelkész és a pedagógus (akik maguk is versenyszerűen művelik az asztaliteniszt) nagy szeretettel, szaktudással foglalkoznak a gyermekekkel, fiatalokkal. Megmutatják nekik a különböző mesterfogásokat, fejlesztik technikájukat, állóképességüket, nevelik őket a nyerni és veszíteni tudás képességére.

Mindennek eredményeképpen a MÉSE foglalkozásokon résztvevő fiatalok nem gyarapítják a szenvedélybetegek és drogfüggők számát. Jó látni, ahogyan elszántan küzdenek, azonban a verseny előtt és után szépen kezet fognak egymással, elismerve a jobbak erényeit, és ápolva a barátságot, amely éppen a nemes küzdelmek által mélyül és erősödik.

Jenei Zoltán

Református Ifjúsági Egyházközösség

UA- 90221 Csonkapap, Templom út 3.

Jenei Zoltán (Debrecen) Tel.: (30)-968-4571; Ferenci Gábor, Németh László, Cseresznye Albert

 


 

dr. Faragó Sándor (pingpongdoki) 1945-2008

100_3581.JPG

Belépés



Hírlevél

Jelenleg nincs elérhető lista.

Eseménynaptár

szeptember 2010
V H K SZ CS P SZ
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Facebook

Hirdetés