Címlap Királyhelmec
Királyhelmec
Királyhelmec PDF Nyomtatás E-mail
    
Királyhelmec a mai Szlovákia területén található szép kis magyar, történelmi város, Sátoraljaújhely után kb. 30 km-re fekszik. Itt található Lorántffy Zsuzsanna egykori nyári lakja – a hagyomány szerint ez épületben fejezte be földi életét. A település és környéke Perényi Péter koronaőr birtoka volt – a korabeli büszke várnak már csak a romja látható, s mellette egy ötletesen-igényesen kialakított pinceétterem. A helyi római katolikus templom arról is híres, hogy itt szolgált 40 éven át Mécs László pap-költő.
Érdeklődéssel utaztunk a MÉSE klub megnyitására Duczár Ferenc segítővel, aki felajánlotta, hogy egy kisbusszal elszállítja a MÉSE ajándékát, a pingpongasztalt és vele a számos más díjat, társasjátékot, foglalkozási eszközt, édességet. Szlovákia szintén az Európai Unió tagja. Ennek megfelelően kulturált és problémamentes a határátkelés oda-vissza. Egy-egy perc, egy-egy udvarias kérdés, és lehet továbbmenni. Nagy örömmel fogadtak minket. Az első napirendi pont egy finom ebéd volt egy nemrég megnyílt barátságos, családias berendezésű étteremben, amelynek fiatal, magyar tulajdonosa sikeresen működteti friss vállalkozását. Ezt követően egy kis autós sétát tettünk a városban, megtekintve a nevezetességeket, majd egy jó kávé után hozzáfogtunk a verseny előkészületeihez: pingpongasztal szerelés, díjak, játékok, édességek kirakása, megnyitó, nevezés megbeszélése…

MESE3.jpgMESE4.jpg












Királyhelmeci barátainkhoz Bakonszegről jutott el a MÉSE jó híre. Matkóné Cseh Brigitta lelkésznő beszélt saját klubja eredményes működéséről Molnár Istvánnak, királyhelmeci református lelkésznek, akinek megtetszett a klubélet. Így hát megkereste a régióvezetőt, Jenei Zoltánt, akinek segítségével és fél éves érlelődés után 2005. december 9-én beindult az éjszakai bajnokság Királyhelmecen is.



A nevezetes első este 40 fiatal és 20 felnőtt gyülekezett össze az egyházközség közösségi házában a klubnyitóra. A 10x6-os terem zsúfolásig megtelt a jelenlévőkkel. Molnár István köszöntése után Jenei Zoltán MÉSE régióvezető nyitóbeszédében ismertette a Holdsugár történetét, célkitűzéseit. Látszott a fiatalok és felnőttek arcán, hogy nagyon is értik az elmondottakat. Aztán előre „ettünk, ittunk a MÉSE bőrére” -, praktikus okokból is, hogy a szendvicsekkel megrakott asztalok felszabaduljanak a társasjátékok, gyöngyfűzés, sakk- és dáma versenyek számára.



A fiatalok alig akarták elhinni, hogy mindaz, ami látható az ajándék asztalon, mind az övék. Örömmel vették birtokba a játékokat, és elkezdődött a nemes verseny is a serlegekért. Kiderült, hogy két idősödő férfiú is kiváló asztaliteniszező volt ifjabb korában – ígérték, hogy felelevenítik a tudásukat, és átadják a MÉSE klub csapatának.

MESE9.jpgMESE14.jpg












Molnár István klubvezető
SK-07701 Királyhelmec, Templomsor, 13.
Vezetékes tel. 00421-56-6321-972.
Mobil tel. 00421-903-136-130.
Fax. 00421-56-6282-431.
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Honlap: www.refkoinonia.sk
 


 

dr. Faragó Sándor (pingpongdoki) 1945-2008

100_3581.JPG

Belépés



Hírlevél

Jelenleg nincs elérhető lista.

Eseménynaptár

szeptember 2010
V H K SZ CS P SZ
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Facebook

Hirdetés